Ajvárral először,itt Mostarban találkoztam.

A csevapcsicsi, hagymaszeletek mellett sosem hiányozhat a számomra már megszokott sült paprika mártás, hihetetlen változatos pikáns és még pikánsabb ízeivel. Egy nagyon kedves mostari hölgytől a napokban kaptam ajándékba egy üveg saját, házilag készített ajvárt.

Azt hiszem az ízek magukért beszélnek, és hihetetlen ízkombinációval találkoztam. Kissé füstös, enyhén csípős, nagyon gazdag ízek, a mással össze nem mérhető balkáni temperamentum egyesült az üveg tartalmában a hosszú, napsütötte nyár zamatosra érlelt zöldségeivel – az egészet tekintélyes mennyiségű olaj koronázta, hogy a nem kevésbé hosszú téli időszakban is légmentesen zárt és tartós maradjon. Legfontosabb összetevői: a sült majd ledarált paprika (sötétpiros, ún. "roga", amit a falusiak a téli befőzés idején az autóutak mellett hálókba csomagolva árulnak), paradicsom, fokhagyma és néhol padlizsán stb. Mondhatnánk, ahány ház, annyiféle ajvár kóstolható boszniában illetve a déli szomszédainknál, minden magára valamit is adó háziasszonynak megvan a saját ajvár-receptje, amelyről állítja, hogy a legjobb. Hatalmas mennyiségben készül, befőttesüvegekbe kerül, és spájzban tárolják a szilvalekvárral teli csuprokkal, meggybefőttel, savanyú uborkával és pfeferónival együtt.

Létezik természetesen bolti ajvár is, de az, a házival összehasonlítva, annyira silány, hogy beszélni sem érdemes róla. Hivatalosan az ajvár köretként funkcionál (értsd: húsételhez), leggyakrabban mégis kenyérre (természetesen fehér kenyérre) kenve eszik.