Erika ezzel a történetével megnyert egy általam meghirdetett pályázatot, ahol az olvasók a legjobbnak és legszebbnek találták. Nyereménye egy korlátlanul felhasználható és átruházható ingyenes idegenvezetés Mostarban. Gratulálok mégegyszer Erika! :)
Viki
A csodálatos Mostar
Gyermekkoromban volt három kívánságom: Dubrovnik várfalán sétálni, látni a piramisokat és átsétálni az öreg hídon Mostarban.
2010-ben barátainkkal elhatároztuk, hogy ebből kettőt véghezviszünk.
Egy csodálatos, Trogírban töltött hét után végre sétáltam Dubrovnikban
is. Már az utazás előtt sokat gondolkodtunk azon, hogy nem az autópályán
jövünk haza dél Dalmáciából, hanem megpróbálunk
Bosznián keresztül hazajutni, és akkor végre Mostar is teljesülhet.
Sokan óvtak bennünket Boszniától, a régi sztereotípia miatt: veszélyes,
rossz utak, nem biztonságos, rendőrök minden külföldit büntetnek stb.
Nem engedtünk és Boszniát választottuk. Elmondhatatlan, hogy milyen jó
döntést hoztunk. Most is, hogy írok, eszembe jut a fantasztikus táj, a
Jablanica tó és a Neretva folyó gyönyörű türkiz zöld színe, a
fantasztikus Neretva völgye, sok kedves ember, aki szeretettel fordult
felénk, és még sorolhatnám. Már a városba érve hatalmas várakozással
telve kerestük a parkolási lehetőséget és turistaként azonnal,
segítettek a helyiek pedig nem is értették, hogy mit beszélünk, de
rögtön tudták, hogy az óvárost keressük. Szinte futva mentem
toronyirányt amerre sejtettem, hogy látni fogom a hidat. A Neretva
partra érve szóhoz sem jutottam a látványtól több, mint egy óráig álltam
ott és csodáltam, nem tudtam betelni vele. Bennem volt a közel negyven
év várakozás és az, hogy itt lehetek el sem hittem. Végigfutott rajtam
az a sok bánat és értetlenség a háború miatt, az emberi butaság, amiért
tönkretették dühből ezt a csodát! És akkor ott büszke is voltam, hogy
magyar vagyok, mert tudtam, katonáink révén részese lehettünk, hogy régi
fényében és pompájában állt ott a híd, a Stari Most.Több száz
képet készítettem, hogy minden apró részletre emlékezzem és ez után az
óvárost vettük célba, hogy végre átsétálhassak a hídon. Azóta is
nevetünk rajta, ha eszünkbe jut, mert a séta kicsit hegymászás lett
számunkra. A rutinos mostari lakosok olyan könnyedén és gyorsan jutottak
át volt, aki körömcipőben. Ami ezután várt ránk a bazárban, az is
leírhatatlan, a hangulat, a zene, az árusok kedvessége, a finom ételek,
azt az atmoszférát egyszerűen nem lehet leírni, át kell élni! Sajnos
akkor csak félnapunk volt a városra, mert hosszú út állt előttünk, de
elhatároztuk ide visszajövünk. Azóta, kétszer voltam Mostarban, mert
Dalmáciába már csak erre megyünk, megállunk a városban legalább egy
napra, már van kedvenc éttermünk, szállodánk az óvárosban, ahol
ismerősként fogadnak és ez nagyon jól esik. Mást nem teszünk, csak
élvezzük ezt a csodálatos és titokzatos várost. Nagyon sok mindent még
nem láttunk, de azon vagyunk, hogy apránként minden zugát felfedezzük.
Ne higgyetek a rossz berögződésnek!! Bátran utazzatok Boszniába,
csodálatos a táj, biztonságos, jók az utak, kedvesek a lakói és nagyon
finom a burek, a bosnyák csevap és a baklavaaaaa!!!! Mostart ne hagyjátok ki!!!! Életetek egyik legnagyobb élménye lesz!!!
Komáromi Bodnár Erika
A következő történetet nagyon köszönöm Timinek:
Én így láttam Mostart
Sokat dédelgetett vágy előtt nekem csak Csontváry képe maradt, vágyakozva néztem és álmodoztam. Próbáltam magam elé képzelni mi várna rám, ha ott állhatnék egyszer én is azon a hídon, milyen lesz a valóság….. Óriási híd, kék ég, zöld folyó repülőmadarak, szomorú esős tájra gondoltam, de több volt annál.
Azóta már megjártam, de sokáig álmodoztam mire sikerült eljutni és látni a festmény után szabadon az a bizonyos hidat. Sosem felejtem, este volt mire megérkeztünk és varázslatos fényekben úszott minden, a teraszos kiképzésekbe süllyedt éttermek, valamint a miliő, ami körbelengte a hidat. Miközben a fekete csendben folyó Neretva felett átsétáltunk Mostar jellegzetességén. …. egy álom vált valóra, de csak röpke ideig tartott és ennyi élményem maradt. Emlékeim szerint magas volt, színes fények, hangzavar, csúszós márványszerű köveken lépdeltem a vadiúj fehér szandálomba, próbáltam fotókat készíteni, de a gép is új volt, azt se tudom sikerült e valamit megörökítenem. Érdekes volt, hogy egy történelmi emlék mellett a fiatalok üldögélnek és várják szerelmüket, árusok mindenhol, de itt ez is más volt. Én speciel nem rajongok értük, de itt kaptam a férjemtől egy ma is nagy becsben tartott fülbevalót, további szerzeményünk egy réz légvédelmi ágyú lövedékéből készült boszniai kávédaráló volt. Egyszer próbáltam vele kávét darálni, de bevallom nem ízlett a végeredmény.
Akkor és ott nagyon sajnáltam, hogy csak egy estét tölthettünk el, de ott megfogadtuk a párommal, ide még vissza kell jönnünk, ha csak egy pár napra is, de többet, és nem csak este látva ezt a csodát.
Egyelőre Viki virtuális kalauza visz még most el oda, ahová majd el kell még jutnom :-)
írta: Gengeliczky Tímea
A következő történetet Nóry küldte, köszönjük , hogy leírtad az itt töltött élményed:
Kedves Viki!
Hogy mit jelent nekem Mostar? Hm.. :) Nem egyszerű megfogalmazni azt, amit élőben kell látni. Mert azt a hangulatot nem adja vissza más, sem fénykép, sem felvétel, amit a saját szemünkkel csodálhatunk. Nekem és Családomnak is nagyon tetszett az ottani hangulat, mindenki barátságos és kedves. Az odafelé vezető út sem veszélyes van egy kisebb szerpentines szakasz, amit mi szándékosan választottunk. Ugyanis sehol nem mentünk autópályán, mert megszerettük volna nézni az országot, nem pedig átszelni. :) Megállni több városban, ha az idő engedi. De a nap csúcspontja mégis Mostar volt. Nagyon vártam már hogy odaérjünk.. kb hajnali 2re sikerült is.. :) Éjjeli séta kis pihi és a napfelkeltét már a híd mellől nézhettük.. gyönyörű volt :) Nagyon megérte ott maradni és nem csak az esti fényeit csodálni, hanem a hajnalit is. Hegyek, folyó, híd, mi kell még a gyönyörű panorámához? Számtalan látnivalóval büszkélkedhet ez a nem is olyan kis város, aki teheti látogassa meg! Nem fogja megbánni, ezt garantálhatom.
Nócy ( Novotni Nóry)
A következő történetet nagyon köszönöm Emilnek,nekem nagyon tetszett:
Magam Mostart sok-sok évvel ezelőtt szerettem meg, anélkül, hogy valaha is jártam volna ott. Csontváry Kosztka Tivadar Római híd Mosztárban című festménye volt az ok: a festmény eredeti méretű reprodukciója bekeretezve éveken át díszítette egykori irodám falát.
Akkor még nem tudtam, hogy Csontváry tévedett: a híd nem római, hanem török és 1567-ben, mintegy tíz éves építkezés után készült el, fantasztikus mérnöki munka eredményeként. A hidat alkotó több tonnás kőtömböket a furataikba öntött olvasztott ólomba helyezett acél csapokkal rögzítették egymáshoz. A megszilárdult, ámde szilárd állapotban is képlékeny ólom követte a kőszerkezet mozgását, így küszöbölték ki az acél és a kő eltérő mértékű hőtágulását. Említsük meg ezokból a zseniális tervező, I. Szulejmán építésze, Mimar Hajrudin nevét.
Aztán, 1999-ben, egy Omis-i nyaralás során végre eljutottam Mostarba. A híd akkor már nem állt, mint ismert, 1993-ban egy horvát harckocsi néhány óra leforgása alatt megsemmisítette. Ám az újjáépítés tervei – amelyekhez állítólag Csontváry festményét is felhasználták – addigra készen álltak, a magyar SFOR-alakulat szentesi utászai akkorra már kiemelték a Neretvából az újjáépítéshez felhasználható eredeti kőtömböket. Akkor, 99 nyarán csak álltam a kőtömbök mellett és Csontváry festményét felidézve megpróbáltam elképzelni, milyen volt és milyen lesz, ha majd újra áll.
A kitűnően sikerült nyaralást még több követte Dalmáciában, s szinte rituálissá vált zarándoklatunk minden alkalommal a Sztari Moszthoz Mostarba. Csaknem szemünk láttára épült újjá a csoda, és 2003 őszén már láttuk a folyón átívelő, csaknem teljesen kész kőszerkezetet. Akkor azonban még rontotta a látványt az ugyancsak a magyar katonai kontingens által épített ideiglenes híd.
Következő nyáron, 2004. júliusában végre átadták a forgalomnak az eredeti megjelenését híven, építési technikáját pedig részben (az acélcsapok rugalmas beágyazásához már nem ólmot, hanem műgyantát használtak) őrző új hidat. A sors azonban úgy hozta, hogy bármennyire is terveztük, sem ekkor, sem a következő évben nem juthattunk el Mostarba, így bármennyire is szerettük volna, nem kerülhettünk az elsők közé, akik átkelhettek az újjáépített hídon. Végül 2006 nyarán, zarándoklataink zárásaként mégis átsétálhattunk a Neretva Öreg Hídján. Felejthetetlen élmény volt. Csoda-e, hogy kicsit sajátunknak is érezzük?
Csontváry festfestménye a híd keleti oldaláról, a keleti, bal partról készült. Íme a híd 2006-ban, a déli oldalról, a nyugati, jobb partról nézvést:
(a képet jobb oldalon láthatjátok)
